-
Egy gyermek üzenete a szüleihez
A gyerekek figyelmet kérnek tőlünk. Hallgassuk meg őket, beszélgessünk velük mindarról, ami örömöt vagy bánatot okoz nekik. Legyünk együtt és nemcsak testben, de lélekben is. Hiszen a gyermekünk nem lesz még egyszer 1 éves, 2 éves stb. Valljuk be, egy kis játék naponta nekünk is jól esik.
-
Játék zseblámpával I.
Gyerekkorom egyik bizsergetően izgalmas élménye volt az, amikor esténként nagy ritkán áramszünet lett. A hirtelen ránk szakadt sötétségben mi, gyerekek nevetve-sikítva ugrottunk talpra, botladoztunk a hangok irányába, kerestük egymást. Ki tudja, hogy miért, de valahogy ilyenkor soha nem tálaltuk meg rögtön a gyertyát vagy a zseblámpát. Ha pedig megkerült végre, kezdődhetett a móka.
-
A gyógyszerész válaszol - Téli gyógymódok (1. rész)
A tél sajnos nem csak a téli sportokat, szép havat, hangulatos bebújós estéket jelenti, ebben az időszakban megszaporodnak a felső-légúti betegségek, köhögés, orrfolyás különböző típusai jelentkeznek. Ezek között segítünk eligazodni Dr. Horváth András okleveles gyógyszerész aktív közreműködésével, aki a SOTE elvégzése után Franciaországban végzett kutatómunkát az immunológia területén, valamint több éves gyógyszerészi munkatapasztalat áll mögötte.
-
Táplálkozással az allergia ellen
Magyarországon 2 millióra tehető az allergiások száma, 2025-ben pedig a világon minden második embert érint majd ez a probléma a WHO becslése szerint. A gyerekek között is egyre több az allergiás. A bélflóra kulcsfontosságú szerepet tölt be az immunrendszer működésében, kialakulásának legfontosabb fázisa pedig életünk első 1000 napja. Mindez azt jelenti, hogy a gyerekek megfelelő táplálásával az allergiás megbetegedések ellen is sokat tehetünk.

Sóból, lisztből gyurmát készítünk. A gyurmát kinyújtjuk, süteménykiszúróval kerek formát készítünk belőlük. Kis tálakban a gyermek elé teszünk kukoricát, napraforgómagot, babot, lencsét, és rá bízzuk, hogy készítsen őszi mandalát. A lényeg, hogy ritmusos sorminta készítésére bírjuk a kicsiket, egyébként a kívánt fejlesztő hatás nem éri el teljesen a célját.
A gyerekek figyelmet kérnek tőlünk. Hallgassuk meg őket, beszélgessünk velük mindarról, ami örömöt vagy bánatot okoz nekik. Legyünk együtt és nemcsak testben, de lélekben is. Hiszen a gyermekünk nem lesz még egyszer 1 éves, 2 éves stb. Valljuk be, egy kis játék naponta nekünk is jól esik.
Gyerekkorom egyik bizsergetően
izgalmas élménye volt az, amikor esténként nagy ritkán áramszünet lett. A
hirtelen ránk szakadt sötétségben mi, gyerekek nevetve-sikítva ugrottunk
talpra, botladoztunk a hangok irányába, kerestük egymást. Ki tudja, hogy miért,
de valahogy ilyenkor soha nem tálaltuk meg rögtön a gyertyát vagy a zseblámpát.
Ha pedig megkerült végre, kezdődhetett a móka.