-
Szőlős-Szilvás Muffin
A gyümölcs kivételével a hozzávalókat jól elkeverem. A sütőformák aljába kanalazok egy keveset a tésztából, majd a közepét megpakolom a gyümölcsökkel, végül kanalazok még a tetejére a tésztamasszából, hogy elfedje a gyümiket. A végén a tetejét ki lehet rakni szilvával, szőlővel, mindkettővel, úgy szebb. Előmelegített sütőbe rakom és kb. 15-20 percig lassú tűzön sütöm.
-
Szőlős - kivis gyümölcsös piskóta
Készítsünk nagyon finom gyümölcsös piskótát idény szerinti gyümölcsökből. Egy tálba különválasztom a tojás fehérjét a sárgájától és kemény habbá verem, közben hozzáadom a cukrot. Óvatosan hozzákeverem a tojások sárgáját is, majd az egészhez hozzáadom apránként a sütőporos lisztet. A kikevert tésztát kilisztezett tortaformába öntöm, előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütöm, hagyom kihűlni.
-
Kelkáposzta lapcsánka
A kelkáposztát megtisztítottam külső leveleitől és torzsájától, majd vékony csíkokra vágtam. 1 evőkanál olajon wokban megpároltam. Hagytam kihűlni, majd egy tálban hozzákevertem a puffasztott rizst, a tojásokat, a lisztet, végül sóztam, borsoztam. Jól összedolgoztam.Az olajat felmelegítettem, és belekanalaztam a kelkáposztás masszát. Aranybarnára sütöttem az egyik oldalukat, majd megforgattam, és a másik oldalt is készre sütöttem.
-
Almás pite
Itt az ősz, itt az alma szezon! Készítsünk almás pitét! A lisztbe elkeverem a sütőport és a vaníliás cukrot, majd belemorzsolom a margarint. Hozzáadom a cukrot, tejfölt, tojásokat, tojássárgáját. Kézzel jól összegyúrom, majd 2 cipót alakítok ki belőle. 1 órát pihenni hagyom a hűtőben. A 2 tésztacipót ugyanakkora méretűre nyújtom. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, ráfektetem az első tésztalapot, megszurkálom villával, majd rászórom a durvára tört dióval.

Az almát alaposan megmosom, a sárgarépát megtisztítom. A répát vékony
karikákra vágom, az almát meghámozom, eltávolítom a szárát és a
magházát, majd fellkockázom az egészet. Az almakockákat és a
répakarikákat egy kisebb jénai üvegedénybe teszem. Lefedve, sütőben,
kb. 15 perc alatt, 200 fokon megsütöm. A megsült almát és répát
botmixerrel pépesítem a kisült levével együtt, és ha szükséges, kevés
vízzel javítok az állagán.